Online tartalom fesztivál

2022. május 10-11.

Tisztelt Hölgyem és Uraim!

Köszöntjük a győzteseket! Átadtuk a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztivál díjait!


A díjakat a győztesek a Digital-Media Hungary 2022 Konferencián, Siófokon vehették át.

A döntőbe jutott alkotásokat az alábbi linkeken ismerheti meg: 

I. rész.       II. rész.       III. rész.      IV.rész.       V.rész.

A fesztivál főszervezője – Csermely Ákos – köszöntötte a résztvevőket. 
Kiemelte, hogy a fesztivállal és a díjakkal szeretnék megköszönni azoknak az alkotónak a munkáját, akik a pandémia alatt és azóta is tudást, információt, élményt, szórakozást nyújtottak nézőiknek, hallgatóiknak.

A podcast adások között oktató, edukációs és edutainment témakörben:

Bátor Tábor Alapítvány képviselője vehette át a fesztiváldíjat a Felhők felett podcast sorozat: Energia. Te honnan töltődsz? című adás első részéért.
A díjat átadta: Erdélyi Eszter az atmedia online üzletfejlesztési igazgatója.
A díjat átvette: Fodor-Kovács Éva a Bátor Tábor képviselője

A következő díjazott produkció - de ez már a podcast, az üzleti, szakmai kategóriában - 

a Bosch Rexroth Kft. RE:FACT PODCAST - Autó helyett szoftver - "Merre tart a globális és a hazai autógyártás?" című műsora volt.


A djíat átadta: Hidvégi krisztina a Lounge Group médiaigazgatója.

A díjat átvették: Heszegi- Bogár Mariann a Bosch Rexroth Kft kommunikációs igazgató és Koczka Zoltán Online marketing speccialista
.



A podcast verseny kategória harmadik, szórakoztató, életstílus, kulturális témakörében 
Marquard Média Magyarország Kft. műsora nyerte el a fesztiváldíjat az / Éva magazin / Micsoda Nők Voltak - „Rövid haja volt, nadrágot hordott, dohányzott és nem főzött: minden, amit nem tudtál Petőfi feleségéről, Szendrey Júliáról” című alkotásáért.


A díjat átadta: Mondovics Péter a Mastercard lojalitásért és a digitális megoldásokért a kereskedői kampányokért felelős marketing vezető
.
A díjat átvették: Zubor Rozália és Budai Lotti/Marquard Média Magyaroszszág 

Az online videó kategóriában, oktató, edukációs, edutainment témakörben 
a Kráss Kontent Kft. alkotása részesült fesztiváldíjban az Egy asztalnál két ellentét - Egy asztalnál korlátozó és megengedő anyuka DIGITÁLIS NEVELÉS adásáért.

A díjat átadta: Hidvégi Krisztina a Lounge Group médiaigazgatója

A díjat átveszik: Márky Anna, Gabnay Máté és Babaitisz Jorgosz- Kráss Konten
t




Szintén ők vehették át a fesztivál díját az onlinde video kategória szórakoztató, életstílus, kulturális témakörében 
a Sávlekötő by Lil Frakk - Azahriah: MIND1 című alkotásukért.
Díjátadó: Erdélyi Eszter az atmedia online üzletfejlesztési igazgatója.

A fesztivál szervezői hagyományt szeretnének teremteni e kezdeményezésükkel, ezért várják a nevezéseket 2023-ban is.

Lezárult a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztivál kategóriazsűrizése és kialakult a döntő mezőnye!

Kamera Hungária Online tartalom Fesztivál címmel versenyt hirdettek a Digital-Media Hungary konferenciasorozat szervezői. Az online média szereplőinek seregszemléjére olyan audió és audiovizuális tartalmakkal lehetett jelentkezni, amelyek legalább egyszer már a nagyközönség elé kerültek. A versenybe egyéni alkotók, kreatív alkotócsoportok és ügynökségek egyaránt neveztek, podcast és online video kategórában. A versenyművek között van oktató, edukációs tartalom, szórakoztató és kulturális produkció, illetve üzleti szakmai jellegű egyaránt.
A kategória zsűrik tagjai örömmel látták, hogy több versenymű a témától függetlenül(pl.:jogi) is jól meg tudta szólítani nézőközönségét, hallgatóságát nemtől, kortól függetlenül. Azaz jól meghatározták a célcsoportjukat. Képesek voltak közösséget formálni közönségükből a műsoruk köré. Így hosszútávon is működőképes produkciót hoztak létre. A podcastok és online videók világa egy csodálatos, sokszínű és közvetlen világ, amelyben egyre több produkció születik, ezért muszály kitűnni. Ehhez a jó téma természetesen az alap. De az sem mindegy, hogy sikerül-e egy olyan területet választani, olyan játékteret találni, ahol még piaci űr van. A mezőnyben ez többeknek sikerült.

A kategóriazsűrik döntése alapján a következő alkotások és versenyzők jutottak a döntőbe:

Kategória: Online Video
Témakör: Oktató, edukációs, edutainment


-Kosaras Brigitta, Wienerberger Téglaipari Zrt.
Porotherm
Rapid falazási technológia - 1. rész: Alapozás

-Kosaras Brigitta, Wienerberger Téglaipari Zrt.
Porotherm
Rapid falazási technika - 2. rész: Vékonyágyas habarcs falazási technika

- Kosaras Brigitta, Wienerberger Téglaipari Zrt.
Porotherm Rapid falazási technika - 3. rész: Dryfix rendszer

- Endrész Dorothea, Dot Creative Kft.
Magyar Posta - Leveles Professzor bemutatja: Önvédelmi kurzus

- Kráss Kontent Kft. ( Márky Anna, Babaitisz Jorgosz, Gabnay Máté).
Egy asztalnál két ellentét - Egy asztalnál korlátozó és megengedő anyuka - Digitális nevelés (1. rész)


Kategória: Online Video
Témakör: Szórakoztató, életstílus, kulturális


- Náfrádi Anikó, Merlin Communications Magyarország Kft.
Richter Főnix Közösség: Szabó, Lilla - Magasból a mélybe, mélyből a magasba

- Endrész Dorothea, Dot Creative Kft.
Magyar Posta – Kézzel írott levelek Lackfi Jánossal

- Kráss Kontent Kft. (Márky Anna, Babaitisz Jorgosz, Gabnay Máté)
Sávlekötő by Lil Frakk - Azahriah: MIND1 (2. rész)

- Barbalics Bence, speedzone.hu Kft.
PannonPortya Ep03: Elszabadult horda és a halott Wartburg (Speedzone S09E03)

- Dömötör Tamás, Vujity Tvrtko
Alaszka és Hawaii -Túl minden határon


Kategória: Podcast Témakör: Oktató, edukációs, edutainment


- Szabó Eszter Judit, PFY Kft.
Pszichoforyou Lélekerősítő podcast sorozat: Hogyan legyek önmagam?



- Dr. Bende Máté, Pro Business Kft
 Ügyvédmarketing podcast sorozat: Ügyvédi brandépítés egyszemélyes irodából a Tier 1 be

- Bujk-Földesi Tünde
Hihetetlen Történelem Podcast sorozat: A vízihulla, aki átverte a nácikat

- Kráss Kontent Kft. (Márky Anna, Babaitisz Jorgosz, Gabnay Máté)

Egy asztalnál extra podcast sorozat:
1. rész: Digitális nevelés

Fodor-Kovács Éva, Bátor Tábor Alapítvány
Felhők felett podcast sorozat: Energia. Te honnan töltődsz? 1. rész


Kategória: Podcast Témakör: Üzleti
- Tóth-Czere Péter, Showcast Media: Concorde Podcast - Strandbüfé infláció

- Dojcsák Dániel, ShiwaForce Zrt. Epic Stories - 7. adás: Érték és veszteség: Mit transzformáljunk? És mit ne?

- Koczka Zoltán, Chiro Marketing Kft. Re:Fact podcast - Autó helyett szoftver - Merre tart a globális és a hazai autógyártás?

- Perlaky Zoltán Colibree Design & Development Kft.
Paritás podcast - A fuvarozás jövője - intermodális szállítás, beszélgetés Bíró Koppánnyal


Kategória: Podcast.  Témakör: Szórakoztató, életstílus, kulturális
- Göcsei Georgina, Libri Könyvkereskedelmi Kft. Libri Magazin podcast-csatorna Könyvtámasz - „A léleknek időre van szüksége” | beszélgetés Orvos-Tóth Noémivel | Könyvtámasz #4

- Wéber László / Dr. Dióssy László CHIANTI 3D KFT.
StúDió Veszprém podcast - Megkerülhetetlen emberek és történetek - „36. epizód: Üzent nekem Dézi; a földön élősködők közül legrosszabb a férfi! (Vendég: Sümegi Elemér)”

- Kráss Kontent Kft. (Márky Anna, Babaitisz Jorgosz, Gabnay Máté) 
Sávlekötő By Lil Frakk - Carson Coma: Pók (1. rész)

- Csík Henriett, Marquard Média Magyarország Kft. Marquard Media / Éva magazin / Micsoda Nők Voltak - „Rövid haja volt, nadrágot hordott, dohányzott és nem főzött: minden, amit nem tudtál Petőfi feleségéről, Szendrey Júliáról”

A shortlist alkotásait a versenyzsűri bírálja el a következő fordulóban, a díjkiosztó pedig 2022. május 10-én, a Digital-Media Hungary 2022 Konferencián lesz.

A Kamera Hungária Online tartalom Fesztivál verseny nem „csak” egy verseny, hanem köszönet azért, hogy az online tartalomszolgáltatók segítettek a pandémia „túlélésben”, és napjainkban is segítik fejlődésünket és úgy adnak értéket, hogy közben szórakoztatnak. Tudást, nevetést, szellemiséget, szépséget és kikapcsolódást hoztak és hoznak milliók életébe, vagy épp mások szakmai sikereit mozdítják előre informatív és edukatív tartalmaikkal.

A Digital-Media Hungary konferencia programja, PDF formátumban itt tölthető le: KLIKK

A shortlistesek értesítést hamarosan kapnak a további teendőkről.

Ezúton mondunk köszönetet a főtámogatónknak a Lounge Groupnak, és kiemelt támogatóinknak a MasterCardnak, az atmediának, a Mediaworksnek és a Teads-nek.

Budapest, 2022. április 23.



Az online tartalomgyártókat díjazza a Digital-Media Hungary

Nevezni két kategóriában és azon belül, három illetve három témakörrel lehet március 08-29. között

Kamera Hungária Online tartalom Fesztivál címmel versenyt hirdetnek a Digital-Media Hungary konferenciasorozat szervezői. Az online média szereplőinek seregszemléjére március 08-29. között lehet jelentkezni olyan audio és audiovizuális tartalmakkal, amelyek 2021. márciusa és 2022. márciusa között legalább egyszer már a nagyközönség elé kerültek. Pályázatot egyéni alkotó vagy kreatív alkotócsoport tagja, újságíró, tartalomszolgáltató vagy ügynökség egyaránt benyújthat.

Díjkiosztó: 2022. május 10. Digital-Media Hungary Konferencia, Siófok

A pandémia időszaka alatt azokból is tartalomgyártó vált, akik korábban talán soha nem tervezték hallatni a hangjukat az online térben. A digitális platformok sosem látott térhódításával a médiafogyasztási szokások is megváltoztak: nézők és hallgatók tömege döntött az internetalapú tanulás vagy épp szórakozás mellett. Az offline lehetőségek korlátozottsága, és az online megoldások iránti igények növekedése szakmai, edukatív és/vagy szórakoztató podcastok, online videók százait hívta életre.

Vállalkozók, művészek, üzletemberek és alkotók éltek és élnek a mai napig a „digitális atomrobbanás” lehetőségeivel, előnyükre fordítva azt a legnehezebb pillanatokban is. Céljuk lehetnek az adni akarás, önfejlesztés, énmárka építés, termék vagy szolgáltatás értékesítés, a konverzió növelése, tanítás, szórakoztatás, vagy ezek kombinációja. Bármi is vezérelje őket, nekik szól a Kamera Hungária Online tartalom Fesztivál, ahol a tartalomgyártás mellett a technikai tudást és a háttérmunkát is értékelik.

Közönségből közösség

Egy audio, vagy audiovizuális tartalom sikerének számos összetevője van: a témaválasztás és annak célja, a műsor kidolgozása, a terjesztés, vagyis a kommunikáció hangvétele és a közönségszervezés stratégiája; a hirdetési eszközök kiválasztása és használata; a társmédiumok összehangolása; különleges eszközök és megoldások bevonása; kapcsolattartás a közönséggel a műsor előtt, alatt és után; mérések és az adatok feldolgozása, használata; üzleti modellek, fenntarthatóság és versenyképesség.

Egy-egy sikeres podcast, vagy online videó mögött lehet, hogy egy teljes stáb, vagy csupán egyetlen személy áll. Olyan ember vagy csapat, aki a közönségét nem csupán számadatnak tekinti, hanem a műsorkészítővel közvetlen, interaktív kapcsolatot ápoló, valódi embereknek. Aki képes a követőit a szórakoztatva informálás, tanítás és/vagy vásárlási vágykeltés mellett lojális, elkötelezett közösséggé formálni.

A kapcsolat ápolásával létrehozott „közönség/közösség”-re ugyanis akár adatbázisok is építhetők, amellyel a márka- és teljesítményalapú marketing kommunikáció hatékonysága is növelhető. Ide sorolható továbbá az elkészített online videók, podcastok népszerűsítését szolgáló kommunikációs csatornák kiválasztása, így a hírlevelek, a közösségi média és keresőmarketing használata, valamint a társmédiumokkal való ökoszisztéma kialakítása.

Versenyképesség és jövőképesség
Természetesen a kontentgyártás nem működhet üzleti háttér, üzleti modell nélkül. A háttérfeladatok részét képezi az üzleti modellek, vagyis az önfinanszírozás biztosítása, előfizetéses rendszer kidolgozása, reklámbevételek gyűjtése, támogatók keresése, vagy akár a felsoroltak ötvözete, amelyek képesek fenntartani akár ezen apró, kicsi, közepes vagy nagyobb médiavállalkozásokat is.
A fentiekre tekintettel úgy alakítottuk ki a Kamera Hungária Online tartalom Fesztivál zsűrijének értékelési szempontrendszerét, hogy az egyes produkciókon túl a korszerű, fenntartható tartalomgyártás említett alappillérei is hangsúlyt kapjanak benne.
S bár a szervezők tudják, hogy a tartalomgyártók sok esetben a nappalijuk egyik sarkában, a számítógépes kuckóban, pólóban és melegítőalsóban, alkalmasint gyerekzsivajban, mégis mosolyogva, örömmel, spontán vagy küszködve, esetleg végső elkeseredésükben fogtak alkotómunkába, úgy látják, hogy a minőség nem ezen múlik. Éppen ezért azok munkáját kívánják most elismerni, akik a pandémia alatt tudást, nevetést, szellemiséget, szépséget és kikapcsolódást hoztak és hoznak milliók életébe, vagy épp mások szakmai sikereit mozdítják előre informatív és edukatív tartalmaikkal.

A Kamera Hungária Online tartalom Fesztivál tehát nem csak egy verseny, hanem köszönet azért, hogy az online tartalomszolgáltatók segítenek a pandémia „túlélésben”, segítik fejlődésünket és úgy adnak értéket, hogy közben szórakoztatnak.

NEVEZÉSI KATEGÓRIÁK

Megkérjük a tisztelt érdeklődőket, hogy csak azok pályázzanak, akik vállalják:
- hogy személyesen vagy képviselőjük útján részt vesznek a 2022. május 10-én 19.00 órakor kezdődő díjkiosztón (Digital-Media Hungary konferencia - Siófok), továbbá győzelem esetén vállalják:

- hogy május 11-én, a konferencia színpadán 15 percben bemutatják a versenyművet, valamint előre egyeztetett időpontban részt vesznek a 2022 nyarára tervezett Reboot Hungary podcast szakmai beszélgetésén.
A zsűri értékelési szempontjai 2022. március 7-től megismerhetők, letölthetők a www.kamerahungaria.hu oldalról.
Nevezni 2022. március 08. - 29. között lehet az alábbi két produkciócsoportban:

I. PODCAST
A podcast olyan – elsősorban szövegközpontú – hangzó tartalom, amely kifejezetten podcastra készül, vagy amely podcast formában is elérhető és amely sorozatszerűen jelenítődik meg a közönsége számára. A hallgatók a podcastcsatornára feliratkozva, arról letölthetik az epizódot, és ezt követően bármikor, bárhol, eszköztől függetlenül meghallgathatják azt. (A videó podcast nem kizáró ok, továbbá nem kizáró, ha video podcastként a YouTube-on is megjelent a sorozat, de mellette hanganyagváltozat is legyen.)
Nevezni a 2021. március 1. és 2022.március 1. között bemutatott podcastokkal lehet.
Csak sorozattal (egymástól független témájú epizódok is) lehet nevezni, amelynek minimum öt adása, vagy annál több készült és adásba került. Egy epizódot kell megnevezni a versenyben induló produkcióként, a további minimum négy epizód pedig a sorozat jellegét hivatott bemutatni a zsűri számára. A zsűri az egész sorozatot is értékeli. A podcaston belül a következő három témakörbe tartozó műsorral lehet a versenyben részt venni.
Témakörök:
a. Oktató, edukációs, edutainment
b. Szórakoztató, életstílus, kulturális
c. Üzleti, szakmai

II. ONLINE VIDEO
Az online videó felvételről, valamely online videómegosztón jelenik meg, kép és hang együttesen, amelyet az érdeklődők az interneten keresztül bárhol, bármilyen digitális eszközön megtekinthetnek. A néző az alkotó által megadott linkre kapcsolódva hozzáférhet a videotartalomhoz megjelenítő eszköztől függetlenül. A videómegosztó csatornáján hozzá lehet szólni, van lehetőség kérdések feltételére, sikerét azonnal lehet látni a nyilvános fogyasztási számok alapján. Sorozat esetében több adással is lehet nevezni, de egy adás egy nevezésnek számít és a zsűri egyenként, önállóan értékeli őket.
Nevezni a 2021. március 1. és 2022.március 1. között bemutatott online videókkal lehet.
Az online videón belül a következő öt témakörbe tartozó műsorral lehet a versenyben részt venni.
Témakörök:
a. Oktató, edukációs, edutainment
b. Szórakoztató, életstílus, kulturális,
c. Üzleti, szakmai

Kategóriazsűrizés:
A kategória zsűri 2022. április 04. és április 21. között tekinti meg az alkotásokat.  

FESZTIVÁLNAPTÁR
- Kampányidőszak: 2022. január 24. - március 29.
- Pályázati időszak: 2022. március 08-29.
- Kategóriazsűrizés: 2022. április 04.- április 22.
- Shortlist bejelentése: 2022. április 23.
- Versenyzsűrizés: 2022. április 23.- május 10.
- Díjkiosztó: 2022. május 10.
- A nyertes pályaművek bemutatása a Digital-Media Hungary konferencián (május 11)

A részletes pályázati anyagok kérdéseit, a zsűrizés menetét, az általános nevezési feltételeket és a díjakról március 1-én tesszük itt közzé. 

Felhívjuk a figyelmet, hogy a versenyben meghirdetett időpontok a pandémia következtében módosulhatnak! Az esetleges változásokat haladéktalanul közzé tesszük a fesztivál weboldalán: www.kamerahungaria.hu

Tisztelettel,  Csermely Ákos

 

Fő támogatónk